kinek a blogja

A legfontosabb döntés az életedben, hogy meditálsz-e vagy sem. ~ Feldmár András

dr. Ludvigh Károly blogja. Copyright © Stratego

2016. január 5., kedd

A Multitasking illúziója és a meditáció valósága

"Nyitott" MEET-re sajna nem tudott sor kerülni a múlt év során.
Már csak ebből is látszik, nekem magamnak is mennyire szükségem van arra, amit másnak is tanítok...
Ha végiggondolom, mi volt 2015-ben nehéz, egyértelműen az elaprózódás az. Ez az én érzésem attól a jelenségtől, amitől sokan szenvednek: hogy egyszerre túl sok mindent kell csinálnom, egyszerre túl sok dologra kell összpontosítanom; hogy túl sok a feladat, és mindent meg akarok oldani.
Ezt hívják másként megosztott figyelemnek. Zenészeknek jobban sikerül, főként a dobosoknak, meg persze a karmestereknek.

Van azért most két - persze nagyszerű emberekből álló - MEET csoportom is; kalapot le a gyógyszergyár előtt, amely Munkatársait egy ilyen programra beiskolázza - ráadásul munkaidőben! (Lehet, majd világgá is kürtölöm, kik ők, ha hozzájárulnak.)
Na, és a minap találtam egy írást a multitaskingról. Ahogy olvastam, mindjárt eszembe jutottak meditálóim, azonnal arra gondoltam, hogy elküldöm nekik. A maga személyes módján majd' mindenki küzd a meditációval a folyamat egy-egy pontján, szakaszában - jól esik ilyenkor egy akár "külső" megerősítés is: nemhiába az erőfeszítés és a fegyelmezettség, hogy az életmód részévé váljon egy olyan gyakorlat, amiről pontosan tudjuk, hogy - most nem részletezendően - minden szempontból kell és jó, de azért néha tényleg nem egyszerű mutatvány...

Pár perce pedig hirtelen ötlettől hajtva nekiültem ennek az új bejegyzésnek: mit érdemes közzé tenni a témában, ha még ezt sem?! Úgyhogy újévi gondolatébresztőnek fogadja mindenki jó szívvel a következő levélrészletet (amely tartalmazza a mondott cikk linkjét is).
Köszönet a két MEET csoport tagjainak, "akik nélkül nem jött volna létre" ez a bejegyzés...

"... A napokban 'jött szembe velem' egy cikk a hálón. Mikor olvastam, mindjárt Rátok gondoltam, és tudtam, hogy ... megosztom Veletek: KATT IDE!
Az itt közölt kutatási eredmények – végül is – nem mondanak újat, mégis szépen összefoglalják a 'multitaszkingos' létforma nehézségeit. A tünetek, amelyekről a cikkíró megemlékezik, nagyon is ismerősen csengenek legtöbbünk számára, pedig azt még bele sem veszi, hogy a sokfeladatos működésbe a magánélet szerteágazó elvárásrendszere, megfelelési kényszerei is beletartoznak!
Miért is küldöm ezt a cikket? Azért, mert a meditációval – és mindazzal, amit a MEET során még tanulunk – éppen ennek a nehezen kikerülhető 'multitaszking' működésnek az ellenszerét alkalmazzuk, kompenzációját tesszük; megelőző, de azt is bátran kijelenthetjük, hogy önmagunkat – és áttételesen másokat is – gyógyító tevékenységet végzünk!
Erre a multitaszk működésre válasz az 'örömteli munka' is, meg Michale Ende Momo című könyve és benne Beppo, az utcaseprő monológja, és így tovább…"

Minden kedves Olvasónak a Meditálókkal együtt kívánok jó egészséget, örömteli munkát, boldog jelenlétet, az esetleg adódó nehézségeken pedig minél gyorsabb és hatékonyabb túljutást!

2014. november 29., szombat

Kár, nem kár

Az őszi MEET © már sajna elmarad(t).

Sajnálom, mert sokan várták, elvileg megvolt a Csoport. A Móricz Zsigmond körtértől nem messze összetalálkoztam egy korábbi MEET © résztvevővel, kérte, szóljak, ha megint indul, újra jönne.
Szóval tényleg sajnálom; az utolsó pillanatig húztam, legutóbbi tervem az volt, hogy akár november második felében indul jó kis karácsonyi előkészületként, aztán január-februárban lesz a hátralévő kétharmada.
Annyi munkám volt azonban, hogy lehetetlennek bizonyult úgy beillesztenem, nehogy aztán még miattam maradjon el valami.
Ez viszont jó. Szép, ritka, különleges feladatokkal találnak meg, élvezem a munkát.

Talán túl sok is volna, ha - nem nem meditálnék - úgyszólván - minden nap.

Kérlek, térj vissza ide néhanap, vagy az e-mail-címeddel kérj itt jobb oldalt, a FILMAJÁNLÓ alatt értesítést a blogon történő változásokról - ha például felteszem, hogy mikor lesz mégis a következő MEET ©!

Nem ígérek semmit, csak elmondom, hogy nagyon szeretnék szervezni megint egy kora tavaszi Megújulás Belülről tanfolyamot (ez a MEET © másik neve; tulajdonképpen a lényege...), mondjuk február közepétől nagyjából Húsvétig, ami 2015-ben április 5-re esik.

Egyéb terveim is vannak: Munka-Magánélet Egyensúly, Well-being and Productivity, illetve meditáció témakörben van néhány izgalmas megírnivalóm, hátha ezekből is el-elkészítek egyet-egyet a következő hetekben.

Addig is, míg újra jelentkezem, minden jót, mindenekelőtt szép Karácsonyt és boldog Újesztendőt!

És ne feledd! - egyetlen igazán nagy döntés van az életedben...

2014. március 17., hétfő

MEET © Tavasz. MEET © Ősz.


Köszönöm a jelentkezők megtisztelő bizalmát!

... és azok türelmét, akik már nem kerültek be a tavaszi csoportba.
Viszont ők nyitják a várólistát!

Mert lesz MEET © ősszel is!
  • Kezdés szeptember második felében!
  • Június közepén felteszem az őszi program részleteit
Addig is figyeljétek a blogot: kövessétek a MEET © eseményeit, újdonságait!

Találkozunk ősszel, találkozunk minden nap!






2014. február 25., kedd

Tavaszi találkozás belső erőforrásokkal - MEET - TEDD MAGAD SZABADDÁ!

„A megújuló energiaforrás olyan közeg, természeti jelenség, melyből energia nyerhető ki, és amely akár naponta többször ismétlődően rendelkezésre áll…”                        (Wikipédia)

Megújuló Emberi Erőforrások Tréning ©

2014. március 20-tól május 27-ig

A tanfolyamot vezeti: dr. Ludvigh Károly

Nekünk is, mindannyiunknak van állandó energiaforrásunk,
amely akár naponta többször is a rendelkezésünkre áll -
csak tudni kell, hogyan juthatunk hozzá.
Ezt tanítja meg a Megújuló Emberi Erőforrások Tanfolyam.

GYAKORLATI PROGRAM!
minimális elmélet, kevés beszéd, sok gyakorlás
– otthon, az egyes alkalmak között is.

MEET © - Megújulás belülről


  • A MEET © alapprogram eredményeként megtanulod tudatosan mozgósítani belső erőforrásaidat.
  • A jelenlét gyakorlása életvitel-szerűen beépül a hétköznapokba.
  • Fejlődik az önismeret és a személyes felelősség tudata, erősödik az intuitív megoldások készsége.
  • Munkahelyi és magánéleti helyzetekben is mérséklődik a szórtság, a figyelmetlenség, a látszólagos jelenlét - a "presenteeism", a "csak a teste" - jelensége.
  • Erősödik a tényleges, hatékony és örömteli JELENLÉT.

A MEET © alapprogram egységei, részei
  • "Munkahelyi jóga" gyakorlatok, "lassított film" mozgások - befelé figyelés, gondolatok kiszorítása, csak-a-pillanat-van-érzékelés; saját érzések azonosítása, tudatosítása
  • Relaxáció - önreflexió, test-tudatosság, belső figyelem, összpontosítás fejlesztése
  • Vezetett imagináció - megismerő és alkotó munka belső képekkel, jelképekkel
  • Meditáció - elmélyülés, szemlélődés képességének fejlesztése, JELENLÉT erősítése
  • Imaginációs coaching - nehézségek találkoztatása és oldása belső erőforrásokkal

A MEET © alapprogram keretei, szerkezete
Folyamat: összesen mintegy 60 óra gyakorlás!
  • 30 óra saját-élmény csoportban: 10 alkalom - heti 1 x 3 óra
  • + kb. 30 óra otthoni gyakorlás egyénileg (heti 6 x 1/2 óra; személyes folyamat-napló)
Időbeosztás: közel állandó időpontban, pontos kezdéssel és zárással
Létszám: legfeljebb 10 fős csoportban
Eszközök: könnyű ruházat, polifoamok vagy szőnyegek, székek, párnák, zsámolyok, könnyű takarók; toll és jegyzetfüzet saját használatra, személyes folyamat-napló
Szabályok: zárt csoport, pontosság, kevés hiányzás, titoktartás
Helyszín: Budapest, XI. kerület, Bartók Béla út (pontos cím és megközelíthetőség a Jelentkezési lapon)


A program időpontjai
MEET © - megújulás belülről. TEDD MAGAD SZABADDÁ!

Szeretettel várlak.
                                   Ludvigh Károly
                                  coach, tréning-vezető

KÉRJ JELENTKEZÉSI LAPOT az oldal tetején, jobb oldalt
vagy a ludvigh.karoly@stratego.hu címen!


Élmények, tapasztalatok előző MEET © -programokról


„Szia Karcsi!
Amikor először hallottam a meditációról, vegyes érzelmeim voltak vele kapcsolatban.
Aztán lehetőségem adódott egy csoportos foglalkozás keretében megismerni, hogy mi az a meditáció. Az első alkalommal a szavak hallatán kis mosollyal léptem be a terembe. Viszont a közvetlenség és annak magyarázata, hogy miért csináljuk, hova szeretnénk magunkat általa eljuttatni, az már izgalmassá tette a rá szánt időt.
… Csak a fizikai érzésekre koncentrálás, nyugodt légzés… Ez az a része a napnak, amikor valóban ellazult a testem, agyam, és néha az a tíz perces „bealvás” felfrissített. …olyan helyekre jutottam el a saját belső szabad asszociálásokkal, amit nem is gondoltam.
Először nehéz volt elengedni magam, de a gyakorlás segített. Egyre könnyebben és egyre mélyebbre tudtam lemenni önmagamba. És jöttek mindenféle gondolatok, érzések, némelyikről fogalmam sem volt, hogy miért, de elengedtem őket, de meg is maradtak az emlékezetemben. Néha még ma is előjön egyik-másik. És ez egy valóban új érzés volt. Lebegni, érezni a világot csukott szemmel, hagyni a gondolatokat, hogy egy ideig csak az kössön le egészében, és egyszer csak elszáll, mintha nem is lett volna.

És a meditáció után mit éreztem? Egy kicsit más ember voltam. Egy kicsit jobbnak, többnek éreztem magam. És elkezdtem felfedezni önmagamat. És elfogadtam önmagamat, a gondolataimat, az érzéseimet. És sokszor a napi gondok is feloldódtak, amelyekről azt hittem, hogy milyen óriási problémák.
Nekem a meditáció azt az élmény adta és adja ma is, hogy az élet nem egy problémahalmaz. Az van, jön, akármit is teszek. És nem biztos, hogy a realitásban kell megoldani, hanem belülről jön a megoldás. Az élet bármely problémájára. Megismertem magam, és ez jó!
Manapság is relaxálok, meditálok, igaz, nem minden nap, de rendszeresen. Ilyenkor lenyugszom, felfrissülök, és „gondtalan” leszek. És ezt ennek a más állapotnak, a transzba esésnek köszönhetem :-)
Ez jó, nagyon jó…”
P. G. – IT fejlesztési és üzemeltetési vezérigazgató-helyettes
(részlet egy régebbi MEET© csoport résztvevőjének másfél év /!/ elteltével írott élménybeszámolójából)

2014. január 2., csütörtök

Megújulás belülről - Tegye szabaddá magát!

„A megújuló energiaforrás olyan közeg, természeti jelenség, melyből energia nyerhető ki, és amely akár naponta többször ismétlődően rendelkezésre áll…”                        (Wikipédia)

Megújuló Emberi Erőforrások Tréning ©

2014. március 20-tól május 27-ig

A tanfolyamot vezeti: dr. Ludvigh Károly

Koránkelő kedvezmények: március 2-ig!
  • Nekünk is, mindannyiunknak van állandó energiaforrásunk, amely akár naponta többször is a rendelkezésünkre áll - csak tudni kell, hogyan juthatunk hozzá.
  • Ezt a hozzájutást tanuljuk meg a Megújuló Emberi Erőforrások Tanfolyamon.
  • A kérdés csak az, miben akarsz fejlődni!

MEET © - Megújulás belülről

I. A MEET © Megújuló Emberi Erőforrások Tréning alapgondolata
"Motiváció nem létezik többé"?
A MEET © alapprogram - évezredes és jelenbeli tapasztalatok és tudás alapján - abból indul ki, hogy mégis lehetséges megújulás és derűs élet, örömteli munka, s a vezetőtársunk által megfogalmazott "életérzésre" ad tiszta választ:
  • Ne kívül kutasd, ami belül van!
  • Miért erőlteted a szemed? hunyd be, és mindjárt világosabban látsz!
  • Ne mástól várd - a rendelkezésedre áll!
  • Ne keresd sehol: nálad van!

GYAKORLATI PROGRAM! minimális elmélet, kevés beszéd, sok gyakorlás – otthon, az egyes alkalmak között is.  


II. Célok és hozzáadott értékek
  • A MEET © alapprogram során a résztvevők elsajátítják a belső erőforrások mozgósításának gyakorlatát.
  • Cél, hogy a jelenlét gyakorlását életvitel-szerűen beépítsük a hétköznapokba.
  • Ehhez a résztvevők több módszert is megtapasztalhatnak, néhányat pedig megtanulnak. Kialakítják a maguk számára legmegfelelőbb, leghatékonyabb saját változatot.
  • Fejlődik a - vezetői - önismeret és a személyes felelősség tudata, a jelenlét készsége, és erősödik az intuitív megoldásokra irányuló belső figyelem.
  • A program felkészíti a résztvevőket egyéb - munkahelyi, magánéleti - feladatokra, döntésekre, folyamatokra, illetve ezek biztonságát, hatékonyságát növeli.
  • Munkahelyi és magánéleti helyzetekben is csökkenti a szórtságot, a figyelmetlenséget, a látszólagos jelenlét - a "presenteeism", a "csak a teste" - jelenségét, ezzel szemben
  • erősíti a tényleges, hatékony és örömteli JELENLÉTet.

III. Mit fejleszt a MEET ©?
  • Miközben az energiával, annak megújulásával foglalkozunk, rengeteg készségünk, kompetenciánk fejlődik.
  • A MEET © ugyanis nem csak és nem első sorban stressz-oldó, hanem változatos emberi erőforrás-fejlesztő út.
  • Azok számára pedig, akik a meditációt és "a hasonlókat" felesleges fényűzésnek gondolják, hadd hangsúlyozzuk: a MEET © nem csak és nem első sorban emberi, hanem és egyenrangúan gazdasági kérdés is.


IV. A MEET ©-alapprogram egységei, részei
  • "Munkahelyi jóga" gyakorlatok, "lassított film" mozgások - befelé figyelés, gondolatok kiszorítása, csak-a-pillanat-van-érzékelés; saját érzések azonosítása, tudatosítása
  • Relaxáció - önreflexió, test-tudatosság, belső figyelem, összpontosítás fejlesztése
  • Vezetett imagináció - megismerő és alkotó munka belső képekkel, jelképekkel
  • Meditáció - elmélyülés, szemlélődés képességének fejlesztése, JELENLÉT erősítése
  • Imaginációs coaching - nehézségek találkoztatása és oldása belső erőforrásokkal

V. A MEET © -alapprogram keretei, szerkezete

Folyamat: összesen mintegy 60 óra gyakorlás!
  • 30 óra saját-élmény csoportban: 10 alkalom - heti 1 x 3 óra
  • Kb. + 30 óra időközi, otthoni gyakorlás egyénileg (heti 6 x 1/2 óra; személyes folyamat-napló)
  • Időbeosztás: közel állandó időpontban, pontos kezdéssel és zárással
Létszám: legfeljebb 10 fős csoportban
  • Kevéssé ismert csoporttársak jelenléte könnyebbséget jelenthet néhány résztvevő számára a folyamat kezdetén; a résztvevők ismertségi szintje mindamellett alapvetően nem befolyásolja a munkát és a hatékonyságot
  • A csoportos forma az élmények megosztása (sharing) révén erősíti az egyéni megélést és a tanulást
Eszközök:
  • könnyű ruházat, polifoamok vagy szőnyegek, székek, párnák, zsámolyok, könnyű takarók; toll és jegyzetfüzet saját használatra, személyes folyamat-napló
Szabályok:
  • zárt csoport
  • pontosság, kevés hiányzás
  • titoktartás

VI. Élmények, tapasztalatok előző MEET © -programokról



VII. Ár és előkészítés
  • A Stratego jelenlegi Ügyfelei, valamint SzMT-tagok, magánszemélyek és diákok részére kedvezményes részvételi díjat kínálunk.
  • FIGYELEM! Koránkelő kedvezmény március 2-án éjfélig!
  • Kérjen Jelentkezési lapot az oldal tetején, jobb oldalt - "ÉRDEKEL A MEET! JELENTKEZÉSI LAPOT KÉREK" - vagy a ludvigh.karoly@stratego.hu címre!
  • A Jelentkezési lap egy előkészítő kérdéseket tartalmazó oldalt is tartalmaz. Kérjük, hogy a Jelentkezési lappal együtt e kérdésekre adott válaszait is küldje el. Előre is köszönöm!

VIII. A program időpontjai
MEET © - tegye szabaddá magát...!



IX. Hogyan jelentkezzek a MEET ©-re, és mi történik az után?
  1. Küldjön egy Jelentkezési lap-kérő üzenetet az oldal tetejéről: "ÉRDEKEL A MEET ©! JELENTKEZÉSI LAPOT KÉREK" vagy a ludvigh.karoly@stratego.hu címre! Hamarosan küldjük a Jelentkezési lapot.
  2. A Jelentkezési lapot - a hozzá csatolt kérdőívvel együtt - töltse ki, és küldje vissza a ludvigh.karoly@stratego.hu címre. (Adatait az adatvédelmi előírásoknak megfelelően kezeljük, kizárólag a Stratego Ügyfél-nyilvántartó rendszerében tároljuk, harmadik személy felé sem közvetlenül, sem közvetítő révén nem adjuk tovább.)
  3. Az megadott adatok alapján számlát küldünk az Ön részére. Részvétele a részvételi díj beérkeztével biztosított a programban.
  4. A program megkezdése előtt körülbelül egy héttel keresni fogjuk néhány gyakorlati kérdés véglegesítése céljából.
MEET © - megújulás belülről. TEGYE SZABADDÁ MAGÁT!


X. A MEET © vezetőjéről
  • Közel 25 éve vagyok a tanácsadói, és lassan 30 éve a segítő szakmában. Pszichoterápiás alapvégzettséggel és gyakorlattal rendelkezem.
  • Multinacionális tapasztalatokra tettem szert, változatos üzleti iskolákat jártam és járok jelenleg is. 
  • 12 éve coachként is dolgozom, csak adminisztrációs energia kérdése, hogy idén – ahogy tervezem – megszerezzem az ICF Professional Coach akkreditációját. 
  • 8 éve meditálok, változatos irányzatok tapasztalataival rendelkezem, több alkalommal is voltam hetes csendes elvonulásokon. Évek óta napi egy órát gyakorlok. 
  • Egyéneket már régebb óta tanítok a belső energia megtalálására, a belülről történő megújulásra, két éve csoportokkal, vezetői felsővezetői csoportokkal is dolgozom. 
  • Külön érdeklődési területem a vállalati vezetők, tanácsadók fejlesztése ezen az úton. Nagyszerű látni, tapasztalni, ahogy az általános módszertan egyéni, célzott, jól körülírható eredményekhez vezet a résztvevőknél. Összhangban vagyok a világ HR-áramával a Wellness and Productivity izgalmas tárgykörében – nagyon valószínűnek látszik, hogy a jövő emberi erőforrás-fejlesztése egyre inkább ebbe a széles mederbe terelődik. 
  • Tapasztalatom van arról, hogy igazi támogatást, motivációt, erőforrást nem kívülről, más emberektől, szervezetektől, hanem ebből az irányból, belülről kaphatunk és kapunk is. 
  • Csak tudjuk, hogyan kell belső erőforrásaink felé fordulni, és onnan megújulni!
  • Erről szól, ezt tanítja meg a MEET ©.

Szeretettel várom.
                                       Ludvigh Károly


„Szia Karcsi!
Amikor először hallottam a meditációról, vegyes érzelmeim voltak vele kapcsolatban.
Aztán lehetőségem adódott egy csoportos foglalkozás keretében megismerni, hogy mi az a meditáció. Az első alkalommal a szavak hallatán kis mosollyal léptem be a terembe. Viszont a közvetlenség és annak magyarázata, hogy miért csináljuk, hova szeretnénk magunkat általa eljuttatni, az már izgalmassá tette a rá szánt időt.
… Csak a fizikai érzésekre koncentrálás, nyugodt légzés… Ez az a része a napnak, amikor valóban ellazult a testem, agyam, és néha az a tíz perces „bealvás” felfrissített. …olyan helyekre jutottam el a saját belső szabad asszociálásokkal, amit nem is gondoltam.
Először nehéz volt elengedni magam, de a gyakorlás segített. Egyre könnyebben és egyre mélyebbre tudtam lemenni önmagamba. És jöttek mindenféle gondolatok, érzések, némelyikről fogalmam sem volt, hogy miért, de elengedtem őket, de meg is maradtak az emlékezetemben. Néha még ma is előjön egyik-másik. És ez egy valóban új érzés volt. Lebegni, érezni a világot csukott szemmel, hagyni a gondolatokat, hogy egy ideig csak az kössön le egészében, és egyszer csak elszáll, mintha nem is lett volna.

És a meditáció után mit éreztem? Egy kicsit más ember voltam. Egy kicsit jobbnak, többnek éreztem magam. És elkezdtem felfedezni önmagamat. És elfogadtam önmagamat, a gondolataimat, az érzéseimet. És sokszor a napi gondok is feloldódtak, amelyekről azt hittem, hogy milyen óriási problémák.
Nekem a meditáció azt az élmény adta és adja ma is, hogy az élet nem egy problémahalmaz. Az van, jön, akármit is teszek. És nem biztos, hogy a realitásban kell megoldani, hanem belülről jön a megoldás. Az élet bármely problémájára. Megismertem magam, és ez jó!
Manapság is relaxálok, meditálok, igaz, nem minden nap, de rendszeresen. Ilyenkor lenyugszom, felfrissülök, és „gondtalan” leszek. És ezt ennek a más állapotnak, a transzba esésnek köszönhetem :-)
Ez jó, nagyon jó…”
P. G. – IT fejlesztési és üzemeltetési vezérigazgató-helyettes
(részlet egy régebbi MEET© csoport résztvevőjének másfél év /!/ elteltével írott élménybeszámolójából)